A palatető-felújítás és a tetőszigetelés sohasem volt ilyen egyszerű. A legújabb technológiákkal, bontás nélkül segítünk a beázó tetőkön! Céljaink, hogy Megrendelőink ne féljenek többé a beázástól és a drága fűtésszámlától, hogy csúszás nélkül végezzük a munkánkat, úgy, ahogyan azt az elején egyeztettük.
Debreceni telephelyünkről indulva, előre szervezetten teljesítjük a megrendeléseket egész Magyarország területén. Sajnos egészen kis javító munkákat nem minden esetben tudunk elvállalni gazdaságosan. Ezért kérjük szíves megértésüket.
- Adorján Renova
4031 Debrecen, Határ út 3. - GPS: 47,520543 – 21,5768289
Útvonatervezéshez kattintson ide!
Celldömölk - Iso Paint tetőbevonatok és Villas zsindely a palatető bontás nélküli felújításához. Tetőfelújítás egész Vas megyében
A változó éghajlat érkeztével lényegesen megnövekedett az esélye a tartósabb esőzéseknek és a viharoknak is, amelyek komoly károkat okozhatnak, ha a tetőnk állapota kifogásolható. Soha nem volt ilyen fontos a tetőszigetelés és a lapostető-szigetelés, mint napjainkban. A palatető-felújítást bontás nélkül is vállajuk, így Ön is könnyebben szabadul a szorult helyzetéből. Kellemes élménnyé tesszük a tetőfelújítást, ugyanis olcsón, gyorsan, precízen, és csúszás nélkül dolgozunk, miközben ügyelünk arra, hogy ne termeljünk sok szemetet és piszkot és a munka a lehető leghamarabb elkészülhessen.
A tetőszigetelés keretén belül teljes helyzetfelmérést, illetve helyzetelemzést biztosítunk az ügyfeleknek. Munkánkat minden esetben Árajánlat alapján végezzük, amelyre garanciát is vállalunk, hogy Önt nehogy meglepetés érje. Kérésére, műszaki személyzetünk egyedi tanácsadás során segít feltárni az eseleges rejtett hibákat még a munkálatok megkezdése előtt. A palatető-felújítás szolgáltatásunk a piacon megtalálható ajánlatok közül is a legszerencsésebb választás. Ha szeretne több részletet is megtudni a palatető-felújítás technológiárólról, akkor tekintse meg honlapomat és kérjen árajánlatot tetőfelújításra.
Nyugati szomszédainknál 10 évenként karbantartásként alkalmazzák a cseréptetőkön az Iso Paint tetőfestéket. Magyarországon alig 6 éve jelent meg a márka. 2010 óta mi is sikerrel alkalmazzuk a tetőfelújítás ezen módját. Tudjuk jól, hogy egy komplett tetőscsere igen költséges, ezért örömmel ajánlom az Ön figyelmébe a tetőfelújítás ezen módját, ha a palatető vagy a lapostető felújításra szorul. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezünk a szükséges technológiákkal, gyártói kapcsolatokkal és szövetségi tagságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy olcsón dolgozzunk, pontosan kivitelezhessük a munkálatokat, szakembereink ne csússzanak a kivitelezéssel, és ami a legfontosabb, hogy Ön elégedett lehessen a végeredménnyel.
A palatető felújítása bontás nélkül is lehetséges akár 35-40 szavatossággal. Ha Önnek is szüksége van egy tüzetes és átfogó ellenőrzésre, esetleg bontásmentes palatető-felújításra, akkor hívjon bizalommal. Ha szeretne többet is megtudni a palatető-felújítás szolgáltatásunkról, akkor nézzen szét honlapomon és informálódjon Iso Paint tetőfestékről és egyéb bontás nélküli tetőszigetelés technológiáról.
Az Adorján Renova Megrendelői eddig főként az alábbi problémákkal küzdöttek:
– Beázás – idegesség, anyagi károk, félelem
– Sárga csekk – drága fűtés-és hűtésszámlák
– Magas költségek – drága munkálatok
– Csúszás a munkálatok közben
– Kontár munka
A velünk történt együttműködés eredményeképpen 98%-uknál ezek a problémák végérvényesen megszűntek. Szakképzett munkatársaink garanciát vállalva végzik munkájukat, Önt mindenről folyamatosan tájékoztatva.
Mielőtt szorult helyzetbe kerülne, hívjon engem segítségül egész Vas megyéből!
Celldömölk - Tetőszigetelés és palatető felújítás bontás nélkül, gazdaságosan. Keressen egész Vas megye határain belülről! Magas- és lapostető szigetelés. Családi és sorházak tetőfelújítása Árajánlat alapján
Összegezve az Adorján Renováról, pár szóban:
- Magyarország egyik legnagyobb bontásmentes kivitelezői vagyunk, akik országos szinten rugalmasan vállalnak kisebb-nagyobb munkálatokat, gazdaságos megoldásokat kínálva.
- Bontásmentesen végezzük a tetőfelújításokat, hogy ne legyen sok szemét a munkálatok alatt és minél gyorsabban elkészülhessen tetője.
- Az általunk elvégzett munkára garanciát vállalunk, a megrendeléseket pontosan, csúszás nélkül teljesítjük. Nem kell attól tartania, hogy drágán dolgozunk, munka közben eltűnünk, anyagi károkat hagyva magunk után.
- Szakképzett és lelkes szakembereinknek köszönhetően minket nem ér utól a munkaerőválság.
- Pénzügyi és irodai személyzetünk feladata, hogy megrendelőink biztonságban tudják értékeiket az együttműködés során.
- Stabil gyártói kapcsolatokkal rendelkezünk és szövetségi felügyelet alatt dolgozunk.
Beszéljenek a számok:
- 2009 óta permentesen működő válallkozás vagyunk, amely országos szinten jelen van.
- Szakképzett munkatársaink 2018-ban közel 36 000 m2 tetőfelületet szigeteltek le 89 Megrendelőnknek, míg a profin és modern eszközökkel felszerelt telephelyünkön dolgozó 4 fős irodai-műszaki személyzetünk biztosította Megrendelőink elégedettségi színvonalát.
- Szakmai Szövetségi tagok vagyunk, rendelkezünk felelősségbiztosítással.
Milyen anyagú tetőfedéseket tudunk bontás nélkül javítani?
- Pala /sík- és hullámpala/
- Cserép /agyag, beton és kerámia/
- Zsindely /kandai- és tekercses zsindely/
- Lemez /horganyzott- és porfestett/
Milyen formájú tetőket tudunk felújítani?
- Magastetők /8% dőlésszög fölött/
- Lapostetők/8% dőlésszög alatt/
Milyen épületek tetőjét újítjuk bontás nélkül?
- Minimum 100m2-es lakóépületek /családi- és ikerház, nyaraló/
- Társasházak
- Gazdasági épületek
- Önkormányzatok
Milyen technológiákat alkalmazunk a tetőszigetelés és a palatető-felújítás során?
- Purhab-szigetelés, zárt cellás magas fajsúlyú szigetelések készítése épületen belül és kívül egyaránt
- Bitumenes szigetelések lapostető-felújításra
- Iso Paint nanotechnológiás tetőbevonatok cseréptetők és palatetők felújítására
- MARISEAL kenhető poliuretán gyanta lapostető-szigeteléshez
Celldömölk - A palatetőfelújítás technológiái - milyen is a modern tetőszigetelés?
Tetőszigetelés Iso Paint tetőbevonatokkal bontás és piszok nélkül gyorsan!
Önnel is előfordult már, hogy kisebb vízszivárgást, meleget, vay csúnya tetőt tapasztalt otthonában?
Mi a tökéletes megoldást kínáljuk: Palatető-felújítás a beázás és a hő ellen nanotechnológiás tetőbevonattal! Nem túlzás azt állítani, hogy ez egy igazi forradalmi megoldás a palatető-felújításban, mivel ez már nem a jó öreg palafestés. A titok abban rejlik, hogy a tető szép színe mellett ez a kezelési módszer még egy rugalmas, gumis bevonatot is képez a tető felületén. Számunkra ez az igazi palatető-javítás.
Ez az eljárás kifejezetten azoknak ajánljuk, akik nem szeretnének túl költséges palatető-felújítást végezni. Azonban súlyos „tető-problémák” esetén ez az eljárás már palajavítást kíván. A felújítás után akár 15-20 évig védve lesz tetője! Hullám, vagy síkpala tetőknél egyaránt alkalmazható.
Celldömölk - Iso Paint tetőszigetelés és palatető-szigetelés - a technológia menete:
1. Minden alkalommal ipari tisztítás végzése a tetőn.
2. Dán tetőbevonat felvitele 2 rétegben.
3. Száradás, mely után egy flexibilis, gumiréteg réteg keletkezik a tető teljes felületén.
Eredmény: Nincs moha, gomba, alga.
A dán Isopaint Nordic A/S cég kiváló terméke megbízható a palatető-felújításban, mert 40 éve a tetők felújítására és védelmére koncentrál.
Milyen típusú tetőfedéseken alkalmazható az Iso Paint tetőszigetelés?
Iso Paint Isonit palatető-javítás és tetőszigetelés előnyei:
Megszünteti a repedéseket a pala felületén. Kiiktatja az alga, moha, és gomba kialakulásához szükséges életteret. Tartósan szép megjelenést biztosít, hiszen UV álló a tetőszigetelés. 197%-ban rugalmas a palatetőn vagy bármely tetőn. Színei színes skálán mozognak. Kiválóan tapad a palára, cserépre az, ISO RUBBER pedig kifejezetten a lemeztetők felújítására lett fejlesztve. Könnyen bedolgozható, gyorsan száradó technológiájának köszönhetően egy családi háztető felújítása mindösszesen egyetlen nap alatt elkészül! Kis költséggel kivitelezhető, gyors és tiszta tetőszigetelés és palatető-felújítási módszer.
Tetőtér hőszigetelés és palatető-felújítás Iso Paint Climate Cooler tetőbevonattal:
Képzelje el, hogy nemcsak a beázást, hanem a forróságot is gy lépésben megszüntethetné a tetőn! Aa Climate Cooler palatetőfelújító és tetőszigetelő nanotechnológiás tetőszigetelés a segítségére lesz ebben. Hűvös tetőszigetelő elnevezéséhez híven, nagy százalékban (70%) képes visszaverni a napsugarakat. Így Ön egy kellemes, lakható életteret alakíthat ki a tető alatt. A tetőtér hűtési költségei is barátságosabbak. Rendelkezik az Isonit festékek kiváló tulajdonságaival.
Cseréptető felújítás ISO PAINT tetőszigetelő bevonatokkal.
Problémák: Forró tetőtér, kifakult, mohás cserép, vízszivárgás a repedezett cserepek miatt. Megtörtént a baj?
Próbálja ki a legújabb tetőszigetelést nanotechnológiás Iso Paint tetőbevonattal! A professzionális dán IsoPaint Nordic tetőbevonatok segítségével nem csak egy új, szebb tetőt nyer de meg is védi cseréptetőjét a következő 15-20 évre! Hagyja maga mögött az extra kiadásokból adódó félelmeit és a teljes tetőcsere ijesztő gondolatát – elég ha az IsoPaint Nordic A/S tetőbevonatai között megtalálja az Önnek legszimpatikusabbat. Ráadásul a felújításkor nincs bontás és piszok.
Milyen típusú cseréptetőknél alkalmazható?
Az Iso Paint tetőszigetelés előnyei, ha a nano tetőfestékek mellett dönt:
- A repedések eltömítése könnyen megoldható a víztaszító rétegnek köszönhetően (DIN EN ISO 1062-3)
- Tetője egy szép, új külsőt kap, amelyet sokáig megőriz (kiváló UV-állóság, így növeli a tető élettartamát DIN EN ISO 2810)
- Kiválóan tapad a tetőszigetelő anyagokra (DIN EN ISO 4624)
- 197%-ban rugalmas, így az hajszálrepedések sem okoznak többé problémát
- Több színben elérhető, egyszerűen bedolgozható, gyorsan száradó megoldást ajánl
- Kis költséggel, gyorsan és „tiszta” munkával felújítható a tető
- A dán Isopaint Nordic A/S cég termékében teljesen megbízhat, mert 40 éves professzionális tapasztalattal rendelkeznek a tetőfelújításban és azok megfelelő védelmében.
Celldömölk - Hideg tetőszigetelés Iso Paint Climate Cooler tetőbevonattal
Létezik a Climate Cooler-nek egy olyan tulajsonsága, amellyel képes a napsugarak 70%-át visszaverni. Ezt nevezik hűvös tetőbevonatnak. Hatására egy kellemes, lakható élettér alakítható ki a tető alatt, a tetőtér hűtésének fenntartási költsége pedig jelentősen lecsökken. Rendelkezik az Isonit festékek kiváló tulajdonságaival.
Palatető felújítás Villas mediterrán zsindellyel
Problémák: Nagyobb beázások, nagyon csúnya tető, szökő meleg télen.
Celldömölk - Palatető-felújítás és lapostető-szigetelés sbs modifikált bitumenes lemezzel
Mit szólna, ha azt mondanánk, Szeretne mediterrán tetőt akár 1-2 nap alatt? Osztrák tekercses zsindellyel hamar milliókat emelhet palatetője értékén. Sőt, ez az eljárás lehetővé teszi a rosszabb minőségű palatetők javítását is.
Palatető felújítás mediterrán zsindellyel – Melyek a technológiai lépések?: A síkpala ipari tisztításával kezdve, majd mélyalapozó anyag bevoásával folytatva kezeljük a palatetőt. Új bádoglemezeket helyezünk fel és a bitumenes zsindelyt teljes felületen lángolvasztással rögzítjük. A tetőszellőzők beépítése 30-50 négyzetméterenkéntbe történik. Könnyű, gyors, bontás nélkül, 12 év írásos garanciát vállalunk erre a kivitelezésre. Akár hullámpalát helyettesítve is fel lehet helyezni!
Milyen típusú tetőszigeteléseken alkalmazható a mediterrán bitumenes zsindely?
Síkpalán és műemlék palán bontás nélkül. Hullámpalán, cserépen, lemeztetőn – csak bontással és OSB lap aládolgozással.
Palatető-felújítás előnyei, ha Villas mediterrán zsindelyt alkalmazunk:
Nem kell a meglévő tetőfedés bontásával bajlódni, ezáltal a munka munka közben nincs rengeteg szemét és beázás, ráadásul gyors és gazdaságos a szolgáltatás. A Villas zsindelyre 10 év garancia van, a kivitelezésre szintén 10 év, de a felújított tető várható élettartam 40 év. Esztétikus megjelenést ad a tetőnek, amely térhatású mediterrán vagy klasszikus hódfarkú mintás. Kis fajsúlyú (4,5 kg/m2) lemezeknek köszönhetően a régi tető nem terhelődött túl, így nincs szükség megerősítésre. A tartósság érdekében kerámiaőrleménnyel színezik, nem pedig festett mintás.
A felületi érdessége miatt, szükségtelenné válik a hófogók beépítése. ÉMI által ellenőrzött termék és technológia, az EN ISO 9001 minőségtanúsítvány követelményeinek megfelel.
Purhab-szigetelés, azaz a szórt poliuretán tetőszigetelés
A szórt purhab-szigetelés előnyeiről:
Egyszerre hő- és vízszigetelésre is tökéletes megoldás, semmilyen szinten nem káros az egészségre. Hőhídmentesen ott is alkalmazható, ahova mással nem érünk el. Terhelhető, ezért mind kültéren UV védelemmel ellátva, mind beltéren kiválóan alkalmazható. Páraáteresztő, viszont a vizet blokkolja. Rendkívüli mérettartó tulajdonsága által nem esik össze úgy, mint más hőszigetelő anyagok.
Kiváló befektetésnek minősül, mert a purhabbal szigetelt ingatlan értéke magasabb. Mindemellett kivételesen sok energiát spórol számunkra ez a megoldás. Még egy ráadás: kiiktatja az esetleges hőhidakat.
Purhab-szigetelés tetőtérben: Hogy történik a folyamat?
A zárt cellás szórt purhab kiváló hőszigetelő tulajdonsága mellett tökéletes vízzáró jelleggel is rendelkezik. Nem véletlen számít egyedinek az építőiparban, hiszen lépésálló tulajdonsága kiemelkedő. Jelenleg erre csak és kizárólag a szórt poliuretán hab képes, mással nem helyettesíthető, mivel csak több anyag együttes összeépítésével lehet elérni ugyanezt a hatékonyságot. Így már érthető, hogy miért az építőipar elsőszámú szigetelése a szórt poliuretán hab. Teljes légzárat alkotva egybefüggő, homogén hő- és vízszigetelést biztosít, így használatával azonnal véget vethet az egekbe szökkenő költségeknek.
A szórt purhab-szigetelés tulajdonságai:
- Mérettartó és kiemelkedő hőszigetelési tulajdonságú
- Varratmentes egységet alkot, nagyszerűen tapad sokféle felületre
- Széleskörű felhasználása lehetséges
- Összefüggő, hézag- és hőhídmentes egységet alkot
- Nagy szilárdságú, akár lépésálló, terhelhető kivitelű is lehet
- Gyors kivitelezést tesz lehetővé, nem okoz fennakadást a szigetelés elkészítése
- Páralecsapódás megszűnik, ellenáll a gombák- és a penész károsító hatásainak
- Egészségre ártalmatlan, mosható, tisztítható
- Önkioltó, B2 besorolású
- Várható élettartama jóval 15 év feletti
Celldömölk - Palatető-felújítás árai, tetőszigetelés árak
Szeretném figyelmébe ajánlani palatető és tetőszigetelő listaárainkat, hiszenmi értelme annak, hogy nem tudja előre a felújítás végösszegét? Sőt, tőlünk azt is megtudhatja, hogy milyen alapanyagokat kap és azokból mennyit.
Tekintse meg ajánlatainkat és ha szimpatikusnak véli őket, kérjen felmérést és árajánlatot tetőszigetelésre, vagy keressen máris mobiltelefonon!
Celldömölki
Kistérség
9500
Irányítószám
Vas
Megye
11553
Népesség
Város
Típus
Tetőszigetelés blog
- Hogyan segíthet a tető a ház hűvösen tartásában?
2024-08-28 09:41:57 - Miért válaszd a bontásmentes tetőszigetelést?
2024-08-28 09:41:17 - Mit tartalmaz egy profi tetőfedés ára?
2024-08-28 09:40:06 - Purhab szigetelés? Nem csak a tetőre, de az épület minden részére.
2024-08-28 09:35:12 - Miért elengedhetetlen a teljeskörű felelősségbiztosítás?
2024-08-28 09:33:27 - Ismerd meg a legnépszerűbb tetőfedő anyagokat!
2024-08-28 09:32:22 - Teremtsd meg tetődön a saját oázisodat!
2024-08-28 09:29:52 - Tetőszigetelés vs. tűz - Segítünk nyerni
2024-08-28 09:24:21 - Minden, amit a fa tetőtéri ablakról tudni érdemes (és egy kicsit több)
2024-08-09 07:38:23 - Miből tudhatod, hogy eljött a tetőfelújítás ideje?
2024-05-15 18:08:57
- Mit várhatunk egy profi kivitelezőtől?
2023-10-24 14:15:48 - Az okos ajánlatkérő 3 fő trükkje, amivel milliókat spórolhatsz!
2023-10-11 10:15:59 - Azbesztmentesítési pályázat 2023 - 2024
2023-07-17 11:56:00 - Viharkár és beázás
2023-07-12 13:52:45
- Utólagos PIR szigetelés tetőtérben Innopan PIR táblákkal
2022-07-26 07:57:26 - Gerard tető képzés 2022
2022-03-07 17:29:12 - Layher képzés az Adorján Renovánál
2022-02-23 11:27:39
- Elegáns cserepeslemez a GERARD-tól
2021-03-17 11:59:41
- Palatető felújítás bontás nélkül GERARD kőszórt lemezzel
2020-07-12 10:31:00 - PUR PIR és PU szigetelés készítése modern lapostetőkön
2020-03-12 14:44:00
- A Debreceni 22 Emeletes Toronyház tetőteraszának szigetelése
2019-04-29 06:44:00 - Hullámpala felújítás bontás nélkül PU bevonattal
2019-02-18 09:04:00 - Purhab szigetelés lapostetőkön
2019-02-18 09:03:00
- Interjú Adorján Zoltánnal
2018-09-13 13:57:00 - Fészek 2018 - Építőipari kiállítás
2018-05-06 09:54:00 - Lapostető szigetelés a Polyglass ADESO öntapadós termékcsaláddal
2018-04-22 16:34:00 - Lemeztető, szendvicspanel tetőszigetelés szórt poliuretánnal
2018-01-08 09:20:00
- Palatető felújítás Budapesten
2017-10-03 12:06:00 - Tetőszigetelő oktatás az Adorján Renovánál
2017-09-22 08:58:00 - Tetőszigetelő állás
2017-07-30 11:57:00 - Lapostető javítás foltszerűen
2017-04-18 14:23:00 - Palatető felújítás és az azbesztveszély - a tetőszigetelő digitális tollából
2017-03-12 10:23:00 - Lapostető szigetelés a Nagydobosi Általános Iskolán
2017-02-23 20:50:00 - Purhab szigetelés előnyök-hátrányok, feketén-fehéren
2017-02-12 21:07:00 - Tetőszigetelés négyzetméter árak? Látja? Nem látja? Na látja...
2017-01-21 11:41:00 - Tetőfelmérés képek alapján
2017-01-18 10:20:00 - Új tetőszigetelés technológia az Adorján Renovánál
2017-01-17 10:32:00
- Régi cseréptető felújítás Villas Mediterrán zsindellyel
2015-04-15 10:08:00 - Új Iso Paint tetőbevonat a palettán
2015-03-19 13:02:00 - Iso Paint Isonit Consctrution az öreg tetőket is megjavítja
2015-01-05 12:45:00
- Új Villas zsindely cserépminta
2014-12-04 16:59:00 - 4 tényező, ami meghatározza a palatető felújítás során a Villas zsindely mennyiségét
2014-09-04 16:00:00 - Palatető felújítás Debrecenben akár bontás nélkül a legújabb technológiákkal
2014-07-16 14:54:00