Nagyon szépen köszönöm a munkátokat!
Engedd meg, hogy pár mondatban kifejtsem a véleményemet, észrevételemet a munkával kapcsolatban.
Első nap:
Amikor ideértek a fiúk egyből nagy erőbedobással neki is álltak a munkának.
Ilyen munkamorállal nagyon nem találkoztam, ahogy ezek a fiúk dolgoztak. Erőn felül megállás nélkül.
Mikor haza értem, délután 3 óra körül nagy meglepetéssel és csodálkozva konstatáltam, hogy mennyit haladtak egy nap. A tető le volt mosva, le volt alapozva egy kémény le bontva, és a tető egyik oldalán a zsindely félig már fent is volt.
Mindemellett nagyon precíz munkát végeztek a megfeszített tempó ellenére is.
Nem utolsó sorban, amin meglepődtem, hogy a törmeléket is eltakarították, ami arra utal számomra, hogy fontos a tiszta környezet is, manapság sok vállalkozónál ez nem jellemző.
Második nap:
A fiúk arra az idő pontra ide értek amit ígértek, és természetesen neki is láttak a munkálatoknak.
Ezen a napon el s készült a teljes tető aminek nagyon örülök, az esztétika mellett nagyon jól szigetel, és az eső, vihar sem okozott már kellemetlenséget. Nyugodt szívvel ülök a szobában, mert tudom biztonságban vagyok, és az ingatlanom is.
Amikor megérkeztél hozzám akkor jeleztem neked, hogy kicsit sokalodttam a kéménybontásra számolt időt.
Ezt jelenleg is tartom, mint ahogy neked is mondtam láttam, hogy sajnos milyen rossz állapotban voltak a kémények, mert kötő anyag nem volt benne, így szabad kézzel egy ember kb. 10 perc alatt bontotta le, majd az utómunkálatok, léc, és pala felhelyezése sem igényelt több időt mint max 20 perc.
Természetesen ettől eltekintve elfogadtam az árat, csak azért jeleztem, hisz arra kértél, hogy minden észrevételt mondjak el.
Ennél a résznél volt rossz érzésem, de minekután a fiúk végeztek, Robi nevű szakember jelezte nekem, hogy az esőcsatornának nem volt megfelelő lejtése amit ő korrigált és ahol kellet aláékelt, majd vízzel leellenőrizte, hogy megfelelő-e.
Ennél a pontnál minden rosszérzésem elmúlt, és hálás voltam érte, hogy milyen figyelmes, illetve nem lett volna benne a munkakörében, hogy ezt megjavítsa ennek ellenére megtette.
Összességében teljes mértékben elégedett vagyok a munka kivitelezésével, és mint jeleztem szeretnék még veletek közös munkát.
Enged meg, hogy itt megragadjam az alkalmat, és megköszönjem Tamás a Te közreműködésedet is.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt leírjam, mert ez a munka nem jött volna létre ha Te nem úgy állsz a dolgokhoz ahogy.
Amikor kértem árajánlatot és Te felkerestél elmondtad, hogy nem Ti vagytok a legolcsóbbak de a minőség kompenzálja. Ez így is lett!
Nagyon tetszett a szakmai tudásod, és az első alkalommal mikor beszéltünk telefonon már tudtam, hogy veletek szeretnék szerződni.
Amikor pedig eljöttél hozzám személyesen és felmérted a munkát, olyan megnyugtató volt a kisugárzásod, hogy nem is haboztam itt helyben kifizettem a foglalót.
Egy ilyen nagy munka sok idegeskedéssel jár amit el is felejtettem, mert olyan magabiztos és kiegyensúlyozott magatartást tanúsítottál, hogy ez eszembe sem jutott.
Ezért is nagyon hálás vagyok, köszönöm.
Még szeretném elmondani azt is, hogy mikor kifizettem a foglalót, nagy meglepetésemre már másnap meg is kaptam róla a számlát. Köszönöm az irodában dolgozók gyors munkáját is. Azóta természetesen a munkavégzésről kiállított számla is megérkezett postai úton.
Hálás vagyok, hogy erre is nagy hangsúlyt fektet a vezetőség.
Nagyon megtisztelő számomra, hogy az általatok működtetett platformokon megjelenne a munkátok az én ingatlanommal. Természetesen hozzájárulok, hogy felhasználjátok ezeket a képeket, videókat referenciaként is.
Amennyiben megoldható szeretnék én is kérni képeket , videókat a munkálatok alatt készített példányból.
Amint megbeszéltük hamarosan jelentkezem a terasz adataival és elképzeléseivel is.
Nagyon köszönöm, egy maximálisan elégedett ügyfél: