Széchenyi

Kedves Tamás!

Otthonunknak egyik még 13 évvel ezelőtti ideköltözésünk óta “érintetlen”, így legrégibb és meglehetősen felújításra szoruló része a tetőzet volt. Múlt nyáron, többszöri beázás és elmozdult, törött cserép lecserélése után döntöttem úgy, hogy ez az a felújítás, amit nem halogathatok tovább, és sok más elé kell helyeznem. Hozzáláttam az interneten elérhető “szakirodalmak” olvasgatásához, kerestem azt a lehetőséget, ami számomra, több szempont figyelembevétele mellett, a leginkább megfelelő, elérhető lehet. Mivel ehhez a projektez szándékomban állt igénybe venni “otthonfelújítási támogatást”, ez alapján is szűrtem a “keresési feltételeket”.

Így akadtam rá az Önök cégére, honlapjára, ahol olyan “ígéreteket” olvastam, amelyek gyakorlatilag mind döntő súllyal szerepeltek a számomra fontos érvek mellett:

-könnyű tetőszerkezet, modern technológia, ami nem igényli a meglévő fa tetőszerkezet teljes cseréjét, ami idő és költséghatékony

-ellenálló, és ízléses, számomra tetszetős cserép-hatású tető

-széles szín-és formaválaszték

-gyors kivitelezés

-az otthonfelújítási támogatásnak megfelelő szerződés és elszámolási forma

-honlapon olvasható pozitív értékelések

-a cég honlapja profizmusról, igényességről, tapasztalatról árulkodott.

E-mailben vettem fel Önökkel a kapcsolatot, néhány napon belül kaptam hívását. A mintegy fél órás beszélgetés alatt további hasznos információt, segítséget kaptam ahhoz, hogy pontosabb képem legyen a Gerard tetőrendszerről, illetve arról, hogy mire is “vállalkozok”, amennyiben e mellett a termék és az Önök cége mellett döntök. Ezt követően e-mailben részletes tájékoztatót kaptam, amiben már a költségek is körvonalazódtak, ami elengedhetetlen része volt a döntéshozatalnak.

Egy héten belül személyesen találkoztunk, a helyszíni felmérés alkalmával is minden további kérdésemre választ kaptam.

Szakmailag laikusként álltam a helyzetben, de bizonytalanságom miatti kényelmetlenségemet minimálisra csökkentette az a türelmes, részletes, és számomra is érthető kommunikáció, amiben Ön részesített. Ígért jelentkezését, legyen szó telefonos, személyes vagy e-mailes megkeresésről, minden alkalommal betartotta. A dokumentáció, az árajánlattól a szerződésen át mindig időben és precíz kivitelezésben érkezett, az adminisztratív háttér is kitűnő megbízhatósággal, késedelem nélkül teljesített.

A kivitelezés számomra is meglepő gyorsasággal, mintegy 9 nap leforgása alatt teljesült. Szakmai szemmel sajnos nem tudom értékelni a végeredményt, de bízom benne, hogy az idő bebizonyítja, hogy ez is pont olyan, mint az esztétikai élmény: tetszetős és hibátlan! A csapat tagjaival személyesen két alkalommal találkoztam, így leginkább első benyomásomra, a naponta elvégzett munkára, a tisztán, rendesen tartott “munkaterületre” és az otthonom, családom maximális tiszteletben tartására, a korrekt kommunikációra alapozva merem állítani, hogy emberi és szakmai szempontból is megbízható, jó csapat dolgozott nálam. A munka végeztével a megbeszéltek szerint megtörtént az átadás-átvétel, a ház körüli részt tisztán, kitakarítva, visszarendezve kaptam vissza. Köszönöm!

Megbízhatóság, precizitás, korrekt tájékoztatás és kapcsolattartás, határidők pontos betartása, vevői szemmel problémamentes, gördülékeny kivitelezési folyamat, amit mindvégig tapasztaltam. Minden a megbeszéltek, ill. a szerződésben foglaltak szerint folyt és teljesült.

Valóban köszönet illeti Mindannyiukat, amiért most – a számomra nagy kiadást és legalább ekkora izgalmat jelentő tetőfelújítás megvalósulása utáni pillanatokban őszinte megkönnyebbülést, örömet érzek, elégedetten gyönyörködök megszépült otthonomban. 

Bízom benne, hogy ki tud ragadni olyan részletet levelemből, amit érdemesnek tart másokkal megismertetni, ehhez szívesen hozzájárulok.

Köszönettel és minden jót kívánva,

Bányay Éva

  • Írta: Bányai Éva | Családi ház, Budapest
Close
Go top