Széchenyi

Mindenekelőtt köszönjük a munkátokat, maximálisan meg vagyunk elégedve a céggel, a munkatársaitokkal és az eredménnyel.

Az első megkereséstől a kivitelezésig minimális idő telt el (még meg is lepődtünk), utóbbit mindössze az időjárás hátráltatta, emlékeim szerint egyetlen héttel. Az előzetes felmérés profin, gyorsan megtörtént. Szeretném kiemelni, hogy minden pénzmozgással, számlázással kapcsolatos ügyintézés tiszta és gördülékeny volt, mentes a mellébeszéléstől és az ügyeskedéstől, úgynevezett utólag felmerülő költségektől. A biztosító miatt szükséges extra papírmunka során is nagyon segítőkész volt a csapat.

A kivitelező srácok gyors és tiszta munkát végeztek, kommunális szemetet (csikk, vizespalack stb.) gyakorlatilag nem hagytak hátra, a terepet visszarendezték. Az átadott munkáról szerencsére nem sokat lehet mondani: a tetőre jó ránézni, és eddig kiállta az esők és a szelek próbáját, végre nem azt hallgatjuk viharos éjjeleken, hogy négyzetméteres vitorlák duhognak a faszerkezeten, és nem számolgatjuk a frissen letört zsindelylapokat másnap reggel.

Kettő dolgot javasolnék. Az egyik, amit egyébként nem értettem, és javasolnám, hogy az ügyféllel való találkozáskor beszéljétek meg, hogy miért nem vállaltok viharra garanciát? Gondolom, az oka a „vihar” fogalmának meglehetős tág értelmezése, és inkább rábízzátok a biztosítóra az efféle dolgokat, de ezen gondolkodtam kicsit – végül is, mégis csak a tetőfedésünket készítitek el, ami ki van téve az elemeknek.

A másik: javasolnám a teljes körű eltakarítás lehetőségét bevenni az árba (nem külön díjért); nektek inkább megvan a kapacitásotok az elszállításhoz, míg itthon, egyedül elvégezve ez keményebb munka volt, mint amire számítottunk – ez valószínűleg a sátortető miatt alakult így, egy nyeregtetőn nyilvánvalóan kevesebb hulladék keletkezik. Persze ilyenkor többletköltség keletkezik nektek, ezért ha mást nem, mindenképpen hívjátok fel a megrendelő figyelmét a tető alakjától függően megmaradt anyag nagy súlyára és kiterjedésére – lehet, hogy megrendeltem volna az elszállítást, ha tudom, hogy 17 nagy, 120 literes szemeteszsákot kell negyedig és mégis szakadásig pakolni, hogy (szétvagdosás után!) kezelhető legyen a cucc, és így is kb. 25 kiló lehetett darabja. Erről mindenképp beszéljetek a jövőben az ügyféllel – én el tudtam vinni sok köbméteres, céges konténerbe, de több fordulóra volt szükség, és szerintem fennáll a veszélye annak, hogy a „könnyebb” utat választva simán kiviszik valami bekötőútra, amikor kiderül, mennyi szemetet kellene apránként kukába tenni.

Természetesen felhasználhatjátok a levelet, a kivitelezéskor készített fotókat, előtte-utána képeket, ha mint referenciára hivatkoztok ránk a jövőben – a személyes és geolokációs adatok eltávolítása esetén (a falu neve nyilván maradhat, mi is kerestük a martfűi referenciaházat; a házszámot, rendszámot viszont kérném kiblőrözni, és a képek geotagjét is töröljétek ki).

Köszönjük még egyszer a munkát. Ha bárhol hasonló probléma felmerülne a tetővel az ismeretségi körünkben, benneteket fogunk javasolni.

  • Írta: Maczák Endre és Anita | Családi ház, Rákóczifalva
Close
Go top