Hosszas keresgélés után családi házunk tetőfelújításához a GERARD tető mellett döntöttünk. Egy profi kivitelező csapat volt a vágyunk, mivel egy régi házat kellett sok-sok munkával felújítani, és az Adorján Renova Kft-ben ezt megtaláltuk. Bálint Tamás az ajánlat kérésünkre azonnal reagált (ellenben sok más kivitelezővel…), és végig gyorsan, rugalmasan, hatékonyan menedzselte a projektünket, amiért hálásak vagyunk.

A kivitelező srácok (Bodnár Jani, Zvolenszki Zoli, Kovács Krisztián, Pásztor Laci) munkájával is maximálisan elégedettek vagyunk, kevés ilyen brigáddal találkozom, szakmailag és emberileg egyaránt. A végeredmény pedig magáért beszél, minden úgy alakult, ahogyan talán azt nem is reméltük! Az utcán megállnak emberek, és megtekintik az új tetőt, hiszen a GERARD egyedi megjelenése már messziről figyelemfelhívó. Mind az Adorján Renova Kft-t, mind a GERARD tetőrendszert csak ajánlani tudom annak, aki tetőfelújításban, vagy tetőcserében gondolkodik. 

Köszönöm tehát még egyszer a segítségeteket!

Üdv, Rovó Szabolcs

  • Írta: Rovó Szabolcs | Családi ház, Hódmezővásárhely
Close
Go top