Az általunk hosszabb ideje érlelődő felújítási szándék a kapcsolatfelvétel után rövid időn belül döntésbe fordult. Ehhez hozzájárult a Gerard kőszórt cserepeslemez választása melletti meggyőző érvelésük, a gyors felmérés és tételes, jól áttekinthető ajánlatuk valamint a jelentős anyagi teherrel járó munka díjában való megállapodáshoz szükséges rugalmasságuk.

A munkát a vállalt határidőben, ahogy a télvégi időjárás engedte, elkezdték.A megrendelt építőanyag szakszerű kiszállításáról gondoskodtak, a láthatóan tapasztalt szakembereik folyamatosan, becsülettel végezték és az előzetesen tervezett három hét alatt befejezték.

A több részén osztott, eltérő hajlásszögű tető – három tetősík ablakkal és egy ötszögű csúccsal -rutinmegoldásoktól eltérő fogásokat is megkívánt.

Amikor ezekről írok, komolyabb csapadék, pláne vihar még nem tette próbára a házunk megújult héjazatát, ettől függetlenül a munkájuk eredményét – a sok vágással, illesztési nehézségekkel együtt  esztétikailag is  – jónak tartom ,s arról a szomszédok, ismerősök is elismerően szóltak.

Tevékenységüket ezúttal is köszönöm, további eredményes munkát és sikereket kívánok.

Üdvözlettel : Mózes Zoltán 

  • Írta: Mózes Zoltán | Családi ház, Debrecen
Close
Go top